Mezőgazdasági rendezvény

Az idei évben is megrendezésre kerül a mezőgazdasági gépek negyedik találkozója. Hogy pontosan miről is fog történni a rendezvényen, miről is szól? Mi erről fogunk egy cikket írni ide a szaknévsor oldalán.

Mezőgazdasági program időpontja

Megbeszélések szerint, az az pontosan most már megtudtuk, hogy 2017. augusztus 5-én szombaton lesz. A rendezvényt Barlahida Zala megye területén tartjuk meg.
Mezőgazdasági rendezvény
A rendezvény szervezőinek a legfőbb célja az, hogy legyen az évben egy nap a traktorosoké. Éppen ezért érdemes meglátogatniuk ezt a rendezvényt, amikor megmutathatják traktoraikat, gépeiket és ügyességüket. Ez a nap lesz a helyi és a környékbeli gazdák napja, ahol az egész család jól érezheti magát! Itt most nem bevétel miatt jön létre ez a rendezvény, éppen ezért leginkább egy találkozó az azonos érdeklődésű emberek számára jött létre. Mindezeken kívül egyéb szórakozások a többi résztvevőnek is lehetségesek lesznek.

Rendezvény programja

Az alábbi időpontokon fognak megtörténni az események:

  • 7:00 – 9.00 óra közötti időpontba – Regisztráció, vendégek és traktorok fogadása fog elindulni,
  • 30-tól Megnyitó, ünnepélyes avató ünnepséget fognak elindítani, ahol is az akadálypálya bemutatása és a verseny megkezdése lesz a program része.

Lesznek versenyszámok, ahol gyorsulás szlalom pulling traktoros erősségi játék lesz.

Napközben pedig gyermekprogramok lesznek: fűnyírós kistraktor verseny, íjászat, lovaglás, kézműves foglalkozás, ugrálóvár, arcfestés, népi játékok és csillámtetoválás.

  • A versenyeket követően várhatóan 18.00 órától eredményhirdetés kerül előtérbe, értékelés és nem utolsó sorban ajándékok kiosztása.

Mindezeken kívül más időpontokon is szoktak lenni rendezvények amiket megtekinthetnek www.agroinform.hu oldalán keresztül.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.