Hírek kategória bejegyzései

A munkaszüneti napra szükségünk van?

A vállalkozások nem igazán örülnek Orbán Viktor múlt heti bejelentésének, miszerint 2017-től a nagypéntek munkaszüneti nap lesz, mert ő szerintük GDP-ben mérhető veszteség érheti majd a magyar gazdaságot. Közben a cégeknek is van egy csomó bajuk. Valójában viszont nemzetközi példák alapján sem lehet megmondani, hogy milyen hatása lesz a plusz szabadnapnak a gazdaságunk területén.  Az is előfordulhat, hogy pozitív eredménye lesz ennek.

A gyáriparnak ez nem tetszik, hogy Orbán Viktor szabadnapot hirdetett nagypéntekre. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) szerint a magyar gazdaságra és a vállalkozásokra nagy nyomás hárul a nemzetközi versenytársak részéről. Íme, egy plusz munkaszüneti nap és csökkenhet a GDP, de becslések szerint mintegy 0,3-0,4 százalékkal történhet meg.

Munkaszüneti nap elleni vélemények

” Különösen rosszkor jönne ez az intézkedés az egyre általánosabbá és súlyosabbá váló munkaerőhiány miatt, hiszen így az éves munkaidőalap, mintegy fél százalékkal csökken… ” – tették közzé.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) sem támogatja ezt ” a kizárólag vallási szempontból igazolható elgondolást, amely derült égből villámcsapásként, előzetes egyeztetés nélkül, tovább terheli az amúgy is nehéz helyzetben levő vállalkozásokat “.

A VOSZ azt is kifogásolta, hogy nem kérdezték meg az embereket a döntés előtt, ugyanis ” ha legalább őket megkérdezték volna, lehet, hogy a szenteste vagy szilveszter okán választottak volna inkább pihenőnapot”. A véleményük az, hogy ez baromság. A vonat akkor is megy, a tűzoltóság is üzemel, a rendőrség készenlétben van, és még sorolhatnánk. Ez mindig is így volt, vagy azt szeretnék, hogy minden legyen zárva? Semmi se üzemeljen?

Mennyire fokozódik a nemzetközi helyzet?

Ha az intézkedés megítéléséhez szeretnénk támpontokat szerezni, érdemes megnéznünk, hogy mekkora az emlegetett “nemzetközi nyomás” ami rajtunk csattan. Érdemes odafigyelnünk, miszerint a nemzetközi összehasonlításban soknak, vagy kevésnek számít-e a munkaszüneti napok száma Magyarország részére.

Munkaszüneti nappal bővültünk

A Telegraph korábbi gyűjtéséből kiderül, Magyarországon viszonylag kevés a munkaszüneti napok száma. A tavaly 8 munkanappal Hollandiával együtt gördültünk, Angliával és Wales-szel egy csoportban majdnem a lista utolsó helyén voltunk Mexikó előtt, ahol csak 7 munkaszüneti nap volt a múlt év folyamán.

Versenyképességi szempontjából viszont sokkal fontosabb, hogy a legfontosabb exportpiacainkon mekkora hátrányt.

A legnagyobb exportpiacunkon Németországban egy nappal több szabadnap volt tavalyi évben, még Romániában is. Szlovákiában sokkal több munkaszüneti nap van, mint Magyarországon, összesen 13, sőt még Ausztriában is 12 munkaszüneti napjuk volt, Olaszországban és Franciaországban pedig 11.

Miben fáj ez nekünk?

Az MGYOSZ a GDP 0,3-04 százalékának kiesését becsülve helytelenítik ezt az intézkedést. Sőt a nemzetközi példák alapján inkább az látszik, hogy nagyon nehéz pontosan megmondani, hogy milyen hatása van ennek a gazdaságunkra.

A startupok elfelejthetik a Szilícium-völgyet

A magyar startupok jelentős része az amerikai piacra készülődik, eközben úgy tűnik, hogy az európai piacon könnyebb érvényesül, és bevételt termelni is.

Az unikornisok teljesítményét felderítve arra jutott a Széchenyi Tőkealap-kezelő blog, hogy az egymilliárd dollár fölé értékelt vállalkozások legnagyobb részét az USA-ban alapították. De az európaiak jobb bevételi mutatókat létrehoznak Amerikához képest. Ezért sokan tartanak Amerikában a techlufi kipukkanásától – olvasható a blog oldalon keresztül.

Startupok

A különbség az eredményeken is látszik. Az európai unikornisok átlagosan 315 millió dolláros éves bevételt termelnek le, addig az amerikaiak csak 129 milliót. Érdekesség ellenére, ezek az amerikai startupok növekedését átlagban kétszer több tőkéből fedezették, mint az európaiakét. Ennek ellenére Európa legértékesebb növekedése és feltételezhető stabilitási helyzete biztatóbbnak tűnik. Az európai unikornisok listáját egyébként a svéd Spotify vezeti 8,53 milliárd dollárral, a legtöbb unikornist Nagy-Britanniában, Svédországban és Németországban alapították. Érdekesség képen találunk startupokat Hollandiából, Franciaországból, Luxemburgból vagy nem utolsó sorban Csehországból is.

Az átlagosan kisebb összegű befektetések ellenére európai fronton is nagy esély van az erőteljes növekedésre.

Bayer-ügy

A Mozgó Világ főszerkesztője sem tart igényt a továbbiakban a 2003-ban kapott lovagkeresztjére. A lovagkereszt lemondása bővül, Vágvölgyi B. András egy staneclipapírban is visszaadná a díját, Pásztory Dóri paralimpikon bajnok a gyűlölet legitimalizálásáról ír.

„A díj legfőbb tulajdonsága, hogy az ember büszke legyen rá. A lovagkeresztre is büszke voltam Bayer Zsolt kitüntetetéséig” – mondja P. Szűcs Julianna, a Mozgó Világ főszerkesztője

Nevetve reagált arra a felvetésre, hogy jogilag nem lehet egy kitüntetést visszaküldeni – ezt hétfő este derítette ki az Index.

Bayer-ügy bonyolódik

A 2007-ben díjazott Szomor Éva a hvg.hu-nak azt írta, “miutan jelenleg Berlinben dolgozom, ezert csak kis késessel, de nagyon felháborodva visszakuldom a kitüntetésemet.” Tóth Imre okleveles vegyész, az MTA doktora pedig az Ádernek címzett levelét küldte el a hvg.hu-nak is .

“Lehangoltan értesültem arról, hogy 2016. augusztus 20-a alkalmával Ön kitüntetésben részesítette Bayer Zsoltot. Ezzel számomra vállalhatatlanná tette 2015-ben kapott állami kitüntetésem (a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje) viselését, megtartását. Döntésével kirekesztett engem egy olyan közösségből, ahova munkahelyem, kollégáim megtisztelő javaslata alapján talán nem is érdemtelenül kerültem, amire eddig büszke lehettem. Úgy döntöttem, hogy visszajuttatom a kitüntetés tárgyi kellékeit az ön hivatalához, kérve nevem törlését a kitüntetettek listájáról.” Nagyon is úgy nézz ki, hogy egyre jobban komolyodik a Bayer-ügy, lépésről-lépésre.

Outlook Spamek egy napig

Tudták, hogy mekkora levélszemét-halom zúdulna a felhasználókra az agresszív szűrési megoldások nélkül. Igen komoly zavar akadályt okozott az Outlook.com szűrő rendszere, a Microsoft közlése szerint május 31-én (magyar idő szerint) este 8 órakkor és június 1-én délután 12:52 között “túlzott mennyiségű levélszemét” jutott be a bejövő levelek közé. A szűrés nem volt teljes. Ezt a gondot a vállalat két lépcsőben hárította el, a szolgáltatás színvonala a megadott időpontra teljesen helyreállt. Az Outlook Spamek bejutottak a rendszerbe.

Outlook Spamek gondjai

outlook spamek

Mi lehetett a gond, az nem világos, az viszont igen, miszerint a Twitter-es visszajelzésekből kiolvasható, hogy a felhasználók oldalán hogyan jelentkezettek a hibák. A beszámolók szerint százas nagyságrendben érkezett levélszemét a fiókokba a fél napos zavar alatt, ami már elegendő ahhoz, hogy a produktív munkát kis időre megakassza, ilyenkor a felhasználók saját kezükkel takarítják el a szemetet az outlook rendszerükből.

keresoptimalizalas-seo-banner

A kis kimaradás jól mutatja, hogy a nagyon erős szűrés nélkül ma a spamek gyakorlatilag pillanatok alatt használhatatlanná tennék a levelezgetést (email) az outlook rendszerében – nem véletlen, hogy a nagy mennyiséggel szembesülve volt felhasználó, aki egyenesen köszönetet mondott a Microsoftnak, hogy ezt a szemetet általában szűri.

 

Megjött a windowsos telefonok halálhíre

Az a mai világban egyértelmű volt, hogy szinte senki sem vásárol Windows (Phone) rendszerű okostelefonokat, de mostanra azonban az utolsó képletes vár is összetört.

banner-blog

Miközben az okostelefonos eladások megközelítőleg 3,9 százalékkal bővültek az elmúlt negyedévben, a Windows Phone piaci részesedése körülbelül 1 százalékos határ alá esett le – jelentette a Gartner. A piacelemző vállalat véleménye idén január és március közt 2,4 millió windowsos telefont sikerült értékesíteni, ami mindössze 0,7 %-os részesedést jelent a termékek értékesítéséből. Ez érezhető csökkenés az elmúlt évvel kapcsolaton, mert akkor 2,5 százalékot teljesítettek a windowsos telefonok.

Windowsos telefonok

windowsos telefonok
windowsos telefonok

Korábban egy volt, hogy a  windows phone-os fejlesztő tragikomikus grafikonon tette közzé, hogy ha marad a trend, akkor idén júliusban már negatívba fordulnak a termék eladási statisztikái. A windowsos telefonok süllyednek.

A Microsoft egyébként nem adta fel a harcot az okostelefonok terén, de ha ez most éppen a harc, akkor nem tudjuk elképzelni, milyen lenne a visszavonulás.

Az már biztos, itt az országunkban sem annyira keresett a Microsoft mobilok, de a régi időkben 2009-ben nekünk is olyan okostelefonunk volt, mert többet tudott annak idején az Android rendszernél a Windowsos készülékek. Miért nem fejlödtek tovább kiemelt szinten? Ez egy jó kérdés…

Durva vírus a µTorrentbe

Zsarolóvírusokat rejtenek a µTorrent kliens bizonyos telepítőcsomagjai. A programmal egybecsomagolt Manamecrypt nevű kártevő nem csupán a computerben lévő fájlokat titkosítja, de képes arra is, hogy folyamatokat állítson le a gépünkön.

Igen kellemetlen meglepetésben lehet részük azoknak, akik telepítik a µTorrent programot. A G Data szerint ugyanis a telepítőcsomagok egy része az eredeti és működőképes µTorrent szoftver mellett egy extra kártevőt is tartalmaz. A hír itthon már csak azért is érdekes, mert a kiberbiztonsági vállalat korábbi felmérése alapján Magyarországon 2 millió internetező torrentezik, a legnépszerűbb kliens pedig éppen a µTorrent – írta az oldalán a hvg.

A µTorrentben van

Érdekesség, hogy egy kódolási hiba miatt a torrentkliens az eredeti neve (uTorrent.exe) helyett „uTorrent.exeuTorrent.exe” néven kerül fel a winchesterre. Ezt az állományt a G Data vírusirtói Win32.Application.OpenCandy.G riasztással ismerik fel, mivel a kéretlen programot a µTorrent legtöbb hivatalos verziója is tartalmazza. Az OpenCandy egy potenciálisan kéretlen program, úgynevezett PUP. A gépre telepítve megváltoztatja a böngésző kezdőlapját majd a keresésre használt keresőmotorokat. A felhasználókat ezután potenciálisan kéretlen weboldalakra irányítja át, ahol felugró reklámok jelennek meg – ezek terjesztésével jutnak jövedelemhez az internetes bűnözök.

Az egyetlen jó hír, hogy a védelmi vállalat a szakértői alapján a Manamecrypt jelenlegi verziói feltörhetőek, és a titkosított fájlok visszafejthetőek.

 

Csendesebb lett a tanári tiltakozás

Párhuzamosan tiltakoztak reggel tanári tiltakozás, a szakszervezetek, és az egészségügyi dolgozók is, jelképként vetették be a kockás és a fekete ruhát egyaránt. Mégis kevésbé szólt nagyot az országos tiltakozás, mint az előző demonstrációk. Nem is csoda: kezd átláthatatlanná válni a tüntetések sora, a tanárok nagy része jövő szerdára koncentrál. Viszont az országunk kormánya taktikát változtatott.

„Legutóbb sokkal többen voltunk, a tanárok meg vannak félemlítve” – ezt egy tüntető mondta az Indexnek a Teleki Blanka Gimnázium előtt.

Tanári tiltakozás

Tanári tiltakozás

Persze érkeznek majd a számok, hogy országszerte mennyi tanári tiltakozás is történt a sztrájkhoz, és feltehetően még arról is hallunk, hogy a kórházakban vagy más intézményekben hányan öltöztek feketébe. Ez a mostani tiltakozás messze nem volt olyan látványos, mint az előzőek, egyórás polgári engedetlenség, vagy amikor kockás ingbe bújtak tanárok, diákok és szülők.

Repülős Gizi ismét őrizetben

Lopás vétség kísérletének igen erős gyanúja végett gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették a 89 éves nőt – közölte a rendőrség a webodlalán. Az MTI információi szerint a gyanúsított a Repülős Giziként ismert K. Sándorné B. Gizella.

A  Repülős Gizi néven ismert idős hölgy 2016 március 30.-án délután Velencén egy becsukott, de nem bezárt kaput kinyitva ment be egy családi ház udvarára. A lakóépületbe nem jutott be, mivel a tulajdonos a bejárati ajtóban állt, ezért sietve távozott el. Az idős asszony később további, kerítéssel körbekerített ingatlanok területére is bement.

A rendőrök a nőt elfogták majd előállították a gárdonyi rendőrkapitányságon, ezután kezdeményezték az előzetes letartóztatását.

6 napig esni fog az eső

Az előre jelzések alapján 6 napig esni fog az eső az országunkban. Vasárnap rövidebb-hosszabb időszakokra kisütőt a napocska, amit sokan kihasználhattak a délelőtti nap folyamán, a délután órák eljövetelével az eső szemerkélése elérte az országunkat.

Hétfő vigyáznunk kell, mert, jelentős mennyiségű csapadékot jósolt az OMSZ, sokfelé várható eső, záporeső, és még a szél is megélénkülhet. A hajnali 3-10 Celsius fokról napközben 7-14 fokig melegedhet fel az időjárás.

Kedd hajnalban 2-8 fok várható, majd napközben további esők, záporesők jönnek el az országunkba. A legmagasabb hőmérséklet 6-13 fok körül alakulhat.

Szerdán is erősen felhős lesz az ég, és sokhelyütt várható csapadék. Marad a 6-13 fokos meleg.

Csütörtökön sem várható még javulás, csak keleten szakadozhat fel időnként a felhőzet. Eső, élénk északi szél, 5-13 fok.

Pénteken is csak átmeneti felszakadozások lehetnek a felhőzetben, eső, záporeső, a magasabb helyeken havas eső, hó is lehet. A hajnali 1-6 fokról 5-10 fokra melegszik az idő.

Schobert Norbertet perli a Compact Disco

A Blikk közzétett írás alapján Schobert Norbertet perli a Compact Disco. A kiadó ügyvédje, Bérczes László azt mondta, hogy két és fél éve a Nemzeti Adó és Vámhivatal több mint tízezer fitnesz DVD-t foglalt le, azóta is folyik a nyomozás, mert Norbiék olyan lemezeket dobtak piacra, amihez több mint száz előadó dalát használták fel jogtalanul. A CLS kiadó viszont megelégelte a nyomozás lassúságát, és polgári pert indított el az üggyel kapcsolatosan.

Az ügyvéd azt mondta, hogy összeadva mindent körülbelül 400 millióra tehető a meg nem fizetett szerzői díj Schobert Norib részére. A kiadó dalonként indít pereket, mert eddig hiába próbáltak megegyezni vele. Schoberték ügyvédje, Horváth György szerint a per tárgya nem olyan nagy összeg